NKA 3506/01942

Szakmai beszámoló

30 éves a Pásztói Múzeum

Pályázati azonosító: 3506/01942

Elnyert támogatás: 600 000 Ft

Bevezetés

A Pásztói Múzeum 1984 októberében született, első kiállítóhelyének, az Oskolamester házának megnyitásával. Időszaki kiállításunk az azóta eltelt harminc évet mutatja be, különös hangsúlyt fektetve a kutatói munkára, annak eredményeire.

Megvalósult programok

Időszaki kiállítás

Kiállításunkat 2014. december 11-én nyitotta meg Dr. Kecskeméti Tibor, a Magyar Természettudományi Múzeum nyugalmazott főigazgató-helyettese. A megnyitón köszöntőt mondott Dömsödi Gábor, Pásztó város polgármestere, és Dr. Hír János, múzeumunk igazgatója.

Nógrádi tájakon naplóíró-pályázat

A kiállításhoz kapcsolódóan 2014 nyarán Nógrádi tájakon címmel országos naplóíró pályázatot hirdettünk. A felhívásra 5 pályamunkát neveztek, három egyéni, és két csoportos munka érkezett. A résztvevők okleveleit és a díjakat a kiállítás-megnyitón adtuk át. A munkákat a kiállításban is megtekinthette a közönség.

Múzeumi kávéház

Időszaki kiállításunkhoz kapcsolódóan Múzeumi kávéház címmel új programsorozatot indítottunk. A programot elsősorban középiskolás diákoknak és felnőtteknek szánjuk. Az alkalmak során tudomány-népszerűsítő előadások hangzanak el, melyeket beszélgetés követ. A beszélgetésekhez igyekszünk kellemes, kávéházi hangulatot teremteni, a résztvevőket teával, aprósüteménnyel várjuk. Első, pályázati programunkhoz és időszaki kiállításunkhoz is kapcsolódó előadónk Dr. Nagy Balázs, az ELTE TTK egyetemi docense, a Földgömb magazin főszerkesztője volt, aki Ojos del Salado (6893 m): a kérdőre vont óriásvulkán címmel tartott rendkívül népszerű előadást. Kora délutáni bemutatójára a középiskolásokat vártuk, késő délutáni előadását bárki meghallgathatta. A két előadáson 108 fő vett részt.

Bringázz velünk a múltba!

Mivel úgy látjuk, térségünk lakói közül sokan nem tudják, milyen izgalmas földtani értékek vesznek körül bennünket, a pásztói Nyikom Hegyisport- és Természetvédő Klubbal együttműködve biciklis túrákat szervezünk közeli geológiai lelőhelyekre. A túrák legfontosabb célja az érdeklődés felkeltése, érdekes földtani jelenségek, képződmények élményszerű bemutatása, közösségi élmény szerzése.

Bringázz velünk a múltba! program-sorozatunkat a Múzeumok Őszi Fesztiválja idején indítottuk el, de jelen pályázati programunkhoz, időszaki kiállításunkhoz is kapcsolódott biciklitúra. Kozárdon jártunk, ahol egy izgalmas, éppen folyamatban lévő paleontológiai kutatás egyik kulcslelőhelyét látogattuk meg. A képződményt, és a hozzá kapcsolódó kutatást időszaki kiállításunkban is bemutattuk múzeumpedagógiai foglalkozásaink során (erről részletesen lásd a beszámoló múzeumpedagógiai foglalkozásokat bemutató részét). A kutatás vezetője Dr. Hír János, múzeumunk igazgatója.

Időszaki kiállításhoz kapcsolódó kiadvány

Szerzők: Hír János, Sári-Zentai Evelin, Gherdán Katalin, cím: 30 éves a Pásztói Múzeum

A katalógus fejezetei az időszaki kiállítás fő témaköreihez kapcsolódnak. A kiadvány az első darabja A Pásztói Múzeum füzetei című sorozatnak.

Múzeumpedagógiai program

A kiállításhoz kapcsolódva, látogatóink igényeihez igazodva három múzeumpedagógiai kiadványt készítettünk.

A kiállításhoz négy foglalkozásból álló múzeumpedagógiai sorozatot terveztünk.

Kínálatunk óvodásoknak és elsős‒harmadikos kisiskolásoknak, negyedikes‒hatodikos diákoknak, hetedik‒nyolcadik osztályosoknak szólt.

Kerestetik! Múzeumi játék

A kiállításba illusztrációként készült miocén és jégkori kisemlősök plüssfiguráinak felhasználásával Kerestetik! címen múzeumi játékot hirdettünk. A jelentkezőknek egyszerű jellemzők alapján, a kiállítás posztereit segítségül hívva kellett azonosítaniuk a földtörténet miocén korszakában és a jégkorszakban élt állatokat. A sikeres megfejtők jutalma egy miocén vagy jégkori kisemlős plüssfigurája volt.

Tapasztalatok, eredményesség

Értékelésünk szerint a pályázatunkban szereplő feladatokat, programokat sikeresen megvalósítottuk. Az időszaki tárlathoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozássorozatunkat kiemelkedően sikeresnek gondoljuk.

A sikerességet nem pusztán a résztvevők magas száma mutatja, hanem az is, hogy több osztály/csoport a teljes, négy alkalomból álló foglalkozássorozaton részt vett. A sikeresség mutatója az is, hogy április 22-i Föld napi rendezvényünkön a pásztói Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola minden általános iskolás diákja részt vett, és Pásztó Város Általános Iskolájának négy alsó tagozatos osztálya is csatlakozott a rendezvényhez. A sikerességet elsősorban a foglalkozások hiánypótló témájának tulajdonítjuk: a földtudomány minimális mértékben, és sajnos többnyire kevéssé gyakorlatias, jellemzően nem élményszerző órák tananyagaként van jelen a közoktatásban. Az időszaki tárlathoz kidolgozott múzeumpedagógiai foglalkozásokat beépítjük állandó kínálatunkba, és a foglalkozások során szerzett tapasztalatainkat fel fogjuk használni állandó földtörténeti kiállításunk megújításakor is.

Összefoglalva úgy értékeljük, hogy a Nemzeti Kulturális Alap pályázatának segítségével, időszaki kiállításunk és a hozzá kapcsolódó programok megvalósításával sikerült a Pásztói Múzeum harmincadik születésnapjáról méltóképp megemlékeznünk. Széles közönséget sikerült megszólítanunk, és bízunk benne, hogy a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásoknak hosszabb távon is lesz eredménye, mind a földtudományi témák népszerűségének növekedése, mind a múzeum látogatottságának emelkedése tekintetében.

A kiállítás és a hozzá kapcsolódó programok szervezése, megvalósítása során szerzett tapasztalatainkat állandó földtörténeti kiállításunk megújításakor is felhasználjuk.

Pásztó, 2015.április 28.

Részletes szakmai beszámoló pdf formátumban!

Kategória: Pályázatok | A közvetlen link.