Őslénytani kutatótábor Kozárdon

A Pásztói Múzeum immár 33. alkalommal rendezett kutatótábort középiskolás és egyetemista fiatalok számára. Az 1980-as évek elejétől éves rendszerességgel szervezett táborok fő célja, hogy bevezessük a résztvevőket az őslénytani ásatás terepi munkájába. 2017 évi táborunk szakmai programja a kozárdi típusszelvényben található csontmaradványokat tartalmazó réteg vizsgálata volt.

A tábor során az őslénytani ásatás mindhárom munkafázisát gyakoroltuk: a bányászmunkát, mely az ősmaradványokat tartalmazó kőzet kitermelését jelenti. Ez után következik az „aranymosás”, melynek során a mintaanyagot szitarendszeren átmossuk.
A terepi munka befejező szakasza a „hamupipőke brigádé”. Ők asztal mellett csipesszel és
végtelen türelemmel válogatják ki a csontokat, fogakat és puhatestű héjakat a tisztára mosott kőzettörmelékből. A begyűjtött leletanyag a Pásztói Múzeum Természettudományi Gyűjteményét gyarapítja. A komoly szakmai munka mellett délutánonként lehetőséget biztosítunk játékra, pihenésre és szabadidős tevékenységekre. A táborhely biztosításáért ez úton is köszönettel tartozunk Hajasné Banos Márta polgármester asszonynak, Figuráné Csáki Zsuzsa alpolgármesternek és Hajas Pál Úrnak.
 
 
 
Kategória: Őslénytani kutatótábor | A közvetlen link.