SZNM

Pásztói Múzeum

A megvalósítás teljesítési időtartama: 2014.09.27. ‒ 2014.11.08.

Elnyert támogatás: 50 000 Ft

Bringázz velünk a múltba!

Úgy tapasztaljuk, hogy a kistérség lakói közül kevesen tudják, milyen izgalmas földtani értékek vesznek körül bennünket. Rendezvényünk célja éppen ezért a környékünk földtani értékei iránti érdeklődés felkeltése, jellegzetes földtani jelenségek és képződmények élményszerű bemutatása volt.

Az időutazásra Sámsonháza védett kőfejtőjébe és a közeli Buda-hegy tanösvényéhez szeptember 27-én indultunk. A távnak huszonnyolcan biciklivel, hatan futva vágtak neki. A Sámsonháza határában található védett geológiai feltárás, korábbi kőbánya, nagyon látványosan tárja fel egy kb. 15 millió évvel ezelőtt működő vulkán belsejét. A kőbánya falán jól követhetők az egymásra következő lávaömlések és robbanásos kitörések képződményei, az andezit lávapadok és tufarétegek. A vulkán egy trópusi szigettengerből emelkedett ki, körülötte, a jól átvilágított sekélytengerben gazdag állatvilág élt: főként mészkiválasztó algák és puhatestűek. Nagyok kedvelték ezt a környezetet az osztreák, a ma is élő osztrigák rokonai, és a fésűskagylók is. A meglátogatott lelőhelyeken gyűjtésre is volt lehetőség, a résztvevők elsajátíthatták a geológiai mintagyűjtés szabályait is.

A programot a Nyikom Hegyisport és Természetdvédő Klubbal és Pásztó város futónagykövetével együttműködve szerveztük.

Iskola a múzeumban

Rendezvényünk célja volt, hogy baráti beszélgetések hangulatát megteremtve megismertessük tankerületünk pedagógusait múzeumunk aktuális múzeumpedagógiai foglalkozásaival, múzeumpedagógiai terveivel, és népszerűsítsük Utazó múzeumi programunkat. A programok összeállításakor, megfogalmazásakor igyekeztünk figyelni arra, hogy egyértelmű legyen az az üzenet, hogy ajánlatainkkal nem plusz feladatot, hanem segítséget szeretnénk kínálni a pedagógusoknak. Múzeumpedagógiai kínálatunkat az ő igényeik figyelembevételével szeretnénk bővíteni.

Előadás formájában mutattuk be a múzeum aktuális múzeumpedagógiai kínálatát, jövőbeli terveinket. Ezután a múzeumban őrzött Nautilus-héj példáján azt mutattuk meg, hogyan kapcsolható egy múzeumi tárgy, a biológiától a matematikán, fizikán át egészen a történettudományig vagy az irodalomig, különböző tudományterületekhez. Azaz, hogy a múzeumi gyűjtemény szinte valamennyi általános és középiskolai tárgy oktatásában remekül használható, és egy múzeumi foglalkozás kiváló alkalmat jelenthet a korábban átadott ismeretek szintetizálására, a különböző tudományterületek összekapcsolására. Az előadásokat rendhagyó tárlatvezetés követte, majd a program végén a pedagógusok belekóstolhattak a kutatómunkába is.

„Most itt egyrészt rengeteg új ötletet kaptunk arra, hogy hogyan tudnánk mi is bevonni tanulóinkat a múzeumunk kínálta lehetőségekbe, másrészt bennünk is megfogalmazódtak olyan elképzelések, melyek megvalósításában a múzeum egy nagyon jó partner lehet. Mivel a környező településekről nem egyszerű behozni a gyerekeket a múzeumba, a múzeum létrehozta az Utazó Múzeum szolgáltatást, amit valamennyien egy nagyon jó kezdeményezésnek tartunk.”

(Részlet Nádiné Nagy Márta és Nádi Zoltán pedagógusok beszámolójából. https://www.pasztoimuzeum.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=78&Itemid=484)

Felvettük a kapcsolatot tankerületünk vezetőjével, akinek az ajánlásával múzeumunk igazgatója, a tankerület iskoláinak tantestületeit személyesen felkeresve népszerűsítette programunkat. Ezen túl, a tankerület minden pedagógusához személyre szóló, nyomtatott meghívót juttattunk el.

Fess velünk!

Célunk volt, hogy a Nagy Rajzolás programjaihoz kapcsolódva megismertessük látogatóinkat a szekkó technikával, a természetes, ásványi eredetű festékanyagokkal. A festéshez Nézsán és Felsőpetényben gyűjtött természetes földfestékeket, illetve faszenet használtunk. A festékanyagokat tojássárgájával elkeverve fehérre festett gipszkartonra vittünk fel. Hogy látogatóinknak témaötleteket adjunk, mintadarabokat készítettünk, és fotók segítségével megmutattunk néhány magyarországi templomi falfestményt.

Különleges programot kínáltunk: középkori technikával, eredeti ásványi festékanyagokkal lehetett falfestményeket készíteni.

Márton napi családi nap

Hagyományosan több éve rendszeresen megszervezett Márton napi kézműves programjainkat emeltük be a Múzeumok Őszi Fesztiválja programjai közé. A látogatók Márton nap jegyében fejdíszt, bábot, mécsest készíthettek, őszi hangulatú képeket ragaszthattak, festhettek. Programunkat elsősorban a múzeumi rendezvényeken rendszeresen résztvevő helyi látogatóinknak szántuk, mert úgy látjuk, ezek a rendezvényeink nagyon fontosak a helyi közösségépítés, közösségmegtartás szempontjából.

Házhoz megy a hegy

Azt tapasztaljuk, hogy a kistérség településeiről sokszor nehéz behozni gyerekcsoportokat a múzeumba. A Múzeumok Őszi Fesztiváljának Utazó múzeum programja így egybevágott saját elképzeléseinkkel is, hogy megpróbáljuk megfordítani a múzeumlátogatás rendjét, és a múzeumot vigyük a látogatókhoz. Nógrád megye földtudományi értékeit bemutató állandó kiállításunkhoz kapcsolódó foglalkozásokat kínáltunk a környék óvodáinak és iskoláinak. Ez idáig, a Múzeumok Őszi Fesztiváljának idején, két intézmény, egy óvoda és egy középiskola élt a lehetőséggel, de további intézmények jelezték, hogy szeretnének bekapcsolódni. Az óvodásokat egy múzeumi mese segítségével ismertettük meg környékünk ősi tengereinek világával. Együtt hajóztunk a gyerekekkel a Miocén kor tengerein: megcsodáltuk a tengeri állatvilágot, szemtanúi voltunk egy vulkánkitörésnek, majd a parton kikötve megismerkedtünk a növényvilággal is. A kalandtúra során a gyerekek kézbe vehették az ősmaradványokat, kőzeteket, megismerkedtek a kézi nagyító használatával.

A középiskolás diákokat az ásványok világban kalauzoltuk. A diákok egy rövid bevezető előadás meghallgatása után maguk is kézbe vehették az ásványokat, és egyszerű kísérletek segítségével (karcpróba, keménységpróba) megvizsgálhatták fizikai tulajdonságaikat.

Részletes szakmai beszámoló pdf formátumban.

Kategória: Pályázatok | A közvetlen link.