Őslénytani leletmentés az Osztramos-hegyen

Az Osztramos É-Borsodban Tornaszentandrás és Bódvarákó községek között található. A múlt században nagyipari méretű mészkőbányászat helyszíne volt, aminek következtében kb. a fél hegyet lebányászták. A bányaművelés során kerültek felszínre azok a barlangok és hasadékok, melyek részben cseppkővel, részben vörösagyaggal voltak kitöltve és rendkívüli gazdagságban tartalmaztak gerinces csontmaradványokat. Az 1970-es évek elején a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai Prof. Jánossy Dénes vezetésével végeztek itt ásatásokat, melyek során európai jelentőségű leletegyütteseket gyűjtöttek be és dolgoztak fel. Ezek a leletanyagok az utóbbi négy millió év környezeti változásairól és az állatvilágban bekövetkezett változásokról tudósítanak. Sajátos időablakok a múltba.

A lelőhelyek többségét a bányaművelés során sajnos lerobbantották. Egyetlen egy maradt meg, az Osztramos 7. lelőhely. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Természettudományi Múzeum, A Pécsi Tudományegyetem és a Pásztói Múzeum szakembereinek összefogásával 2024 augusztus 21 és 24 között itt végeztünk leletmentést. Ennek során 1200 kg. ősmaradványtartalmú vörösagyagot gyűjtöttünk be. A hegyről való leszállítást az Aggteleki Nemzeti Park munkatársainak köszönhetjük. A hegy lábától Pásztóig a mintaanyagot már Dr. Hír János szállította saját gépkocsin két fordulóval. Az anyag iszapolása jelenleg folyik. Ez a tevékenység feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a kisméretű ősmaradványok láthatóvá váljanak, de egyes feltűnő leletek már ekkor előkerülnek.

A leletek többségét kisemlősök csont- és fogmaradványai teszik ki (cickányok, sünök, mókusok, pelék, hörcsögök, ősi szabású pocokfélék és nyulak), de ritkábban patások csontjai és egy kistermetű mackó fogai is kézre kerültek. A tudományos feldolgozómunka várhatóan 2-3 éven keresztül folyik majd. Ennek révén pontosabb ismereteink lesznek a kb. 2 millió évvel ezelőtt lezajlott állatvándorlásokról és az akkor lezajlott klímaváltozásokról.

Állás hirdetés

Tisztelt Látogatók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Pásztói Múzeum 2024.08.18-2024.08.20. zárva tart.

Köszönjük megértésüket!

A látható láthatatlan

Bányák és barlangok ibolyántúli fényben

Berentés Ágnes fotókiállítása

Családi délután és kiállításmegnyitó – A látható láthatatlan

Megnyitottuk „IFJÚ ALKOTÓK” című időszaki kiállításunkat

Megemlékezés a Szentlélek temetőben, Csohány Kálmán halálának 44. évfordulója alkalmából

Megemlékezés a Szentlélek temetőben, Csohány Kálmán születésének 99. évfordulója alkalmából

 

Kora tavaszi virágok

HIDAS ÁSATÁS