A sóshartyáni Kőlyuk-oldal

A Mátrától Északra, nagyjából Salgótarján, Fülek és Ózd között nagy területen található felszínen egy olyan üledékes kőzet, melyet keresztrétegzett homokkő, glaukonitos homokkő, ill. Pétervásárai Homokkő néven ismerünk. Anyagát közép- és aprószemű homok alkotja, vastagsága 150 -600 m. 

Remetelakás belseje a Kőlyuk-oldalban

Szabad szemmel is látható ősmaradványokban szegény. Egyes durvább szemcsékből álló rétegeiben találhatók nagyobb méretű puhatestűhéjak, melyek normál sótartalmú sekélytengeri (20-30 m mélységű) környezetet jeleznek. A finomabb szemű, iszapos rétegek mikroszkopikus ősmaradványokat rejtenek. Ezek elemzése eredményezte, hogy a kőzet képződése a miocén kor elején, 25 -20 millió évek között folyt.

A remetelakás bejárata

Az iszaplakó élőlények nyomainak hiánya és a rétegzettség arra vall, hogy az áramlások erősek voltak és a homok szinte állandóan mozgásban volt.  A szárazföldön, a homoksivatagokban a szél építi a homokdűnéket és a homokfodrokat. A tengerben az áramló víz építette és mozgatta a homokhullámokat, melyek a part közelében akár a 12 méteres magasságot is elérték. A parttól távolodva, a mélyebb tenger aljzatában a homokhullámok magassága csökkent, majd homokfodrokká szelídült.

Rétegzett homokkő a Kőlyuk-oldalban

Jelenleg ehhez hasonló üledékképződés olyan helyeken folyik (pl. az Északi-tengerben), ahol erősek az apály és a dagály keltette áramlások. A korai miocén ősföldrajzi környezet tehát jelentősen különbözött a mai helyzettől. A Kárpátok hegyláncai még nem emelkedtek ki, de még az Alpok kiemelkedése is csak a kezdeteknél tartott. A mai Kárpát-medence helyét elfoglaló tenger a Bajor-medencén keresztül egészen a franciaországi Rhone folyó völgyéig folytatódott. Az apály és a dagály váltakozásának nem álltak útjában szűk tengerszorosok. Gondoljunk csak bele: ma a világtengerekkel szűk szorosokon keresztül kapcsolódó Földközi-tenger és a Fekete-tenger partján alig érezhető az apály és a dagály hatása.

A Kőlyuk-oldal látképe remetelakással

A Pétervásárai Homokkő kutatói a 20. század elején id. Noszky Jenő és Szentes Ferenc voltak. A nyolvanas és a kilencvenes években Báldi Tamás és Sztanó Orsolya vizsgálatai eredményezték az egykori üledékképződési környezet értelmezését. 

A Pétervásárai Homokkő egyik jellemző előfordulását láthatjuk Sóshartyán közelében. A mintegy 20 magas profil különösen látványos. Nem tudni mikor és kik az egyik sziklaereszt remetelakássá bővítették, melyet ma már lépcsőn, védőkorlátba kapaszkodva bárki megismerhet. Sajnálatos, hogy egyesek ezt rombolásra és szemetelésre használják ki.